Mi Atyánk...
2019. április 29. írta: hollócsillag

Mi Atyánk...

Mit csinálnak a reformátusok? - 5. rész

pizza.jpgKedves Vendégem!

Mit csinál egy hívő ember? Elsősorban imádkozik.

Az igazság az, hogy sokféle "hit" létezik: hihetek a világ keletkezésében, mindenféle földönkívüli értelmes lényekben, hihetem, hogy befolyásolni tudom gondolataimmal a sorsomat... Hihetem azt is, hogy vannak istenek, vagy van egy Isten. Ilyen, vagy olyan. Hihetem, hogy Istennek van ráhatása az életemre, vagy van elvárása irántam.

De valahol mégiscsak ott kezdődik a hit kockázata, amikor hiszem, hogy Isten szól hozzám, és hiszem, hogy én is szólhatok hozzá, és Ő meghallgat, válaszol. Hogy cselekedhetek valamit, amit előtte Vele közösen megbeszéltünk.

Ezért mondom, hogy a hívő ember elsősorban imádkozik.

De az imádság nem olyan dolog, amihez mindenki születése óta értene. Ugyanis az igaz, hogy Isten érti a mi szavainkat, még mielőtt kimondtuk volna őket, de Nála nem csak a szavak és a gondolatok számítanak, hanem a szándékok, a tervek, a célok is. És akkor tudunk alkotó - hogy úgy ne mondjam, teremtő - módon imádkozni, ha a mi szándékaink, kéréseink, gondolataink és terveink az Ő világteremtő, világmegváltó tervébe jól illeszkednek.

Különben küszködésünk visszhang nélkül, rezonancia nélkül marad, és előbb-utóbb belefáradunk nagy nekirugaszkodásainkba. Nem mindegy, hogy Isten a mi mozdulatainkat gátló, elnyelő közeggé válik-e a számunkra, vagy inspiráló partnerré, aki hozzátesz, erőt ad, kiigazít, és megmutatja a legjobb, az örökkévalóságban is megmaradó megoldást.

Ha az imádság fontos, meghatározó az életünkben, akkor fontos, hogy a helyes, hétköznapi szóval élve, célravezető módját is megtanuljuk.

Ha mi nem tudunk jól imádkozni, akkor csak Isten maga mutathatja meg, hogy hogyan kerüljünk kapcsolatba Vele. Na de, önmagával hogyan beszélhetne valaki, hogy példát mutasson? Ez még akkor is lehetetlenség volna, ha épp a Mindenhatóról volna szó. Logikai lehetetlenségekre még Ő sem képes. Hála Istennek, hogy Ő megszületett emberként. Isten akarata, Isten terve, aki emberi testet öltött, és 2000 évvel ezelőtt közöttünk járt. Jézus Krisztusnak, emberként, már megvolt a lehetősége, hogy megszólítsa a láthatatlan egy Istent. Akkor is, ha Jézus Isten "Fiaként" maga is Isten. Éppen ezért tehette ezt meg tökéletesen.

A Szentháromság csodája, hogy mi megtanulhatunk imádkozni.

Az pedig a Szentlélek Isten csodája, hogy Jézus imádságra tanító szavait ennyi időn át a Szentírás megőrizte a számunkra. Egyszerűbb ez, mint gondoltuk volna. Itt van ez a "Miatyánk", amit mindenféle mellékes célokra szoktak felhasználni... időt mérünk vele a sötétben, meggyónt bűneink nagyságát szemléltetjük vele, strukturáljuk vele az istentisztelet liturgiáját... Hála Istennek, mert így legalább olyan gyakran találkozunk vele, hogy szinte mindenki kívülről tudja.

Ki is sejthetné, hogy ez a pár elcsépelt sor a mennyország nagy aranykapujának a kulcsa?

Valahol, jól csinálták a régi szerzetesek. Megtanulták kívülről a fontos szövegeket. Nem is megtanulták, hanem jártak körben a kis "kerengőben", és mondták, mondták, mondták. Százszor, ezerszer. És a sokszor elismételt szöveg, mint szántóföldbe vetett mag, egyszerre csak kihajtott. Így működik az ember lelke. Amit sokáig forgat benne az ember, az kihajt, termést hoz.

Lehet, persze kész gyümölcsöket is venni a piacon, de a reformáció nagy csodája, hogy szeretne megtanítani mindenkit, hogy az írott Igéből, a Szentírás szavából magának "termelje meg" a gyümölcsöket. Ha nem is mindent. Ha nem is a bonyolultabbakat, de a mindennapi élethez szükségeseket feltétlenül. Az egyéni döntésekhez szükségeseket feltétlenül. A református hit csodája, hogy az írott Igével a kezünkben mind odaléphetünk Istenünkhöz, és imádságban, "egyéni kegyességünkben" kérdezhetünk Tőle, és abban, ami ránk tartozik, Ő válaszol. Hogy az Ő dicsőségére cselekedhessünk.

Próbáljuk ki. Vegyük kézbe, tanuljuk meg kívülről, és üres perceinkben mondogassuk az Úrtól tanult imádságot. Ne erőltessünk bele semmiféle gondolatot. Ne akarjunk tőle semmit. Fogadjuk el, hogy olyan, mint egy marék kavics. Először. Minden szava egy kis fehér kövecske. Életünk pedig olyan, mint egy forró serpenyő, ami ezerféle tűznek van kitéve. Nem is kavicsok az imádság szavai, hanem olyan, mint a pattogatni való kukorica. Csak állunk mellette, és azt vesszük észre, hogy a kemény "kavics" a forróságban felpattan, és habkönnyűvé, illatossá válik. Táplálékká. Aztán mellette egy másik szó, harmadik... És ami néhány sorban állt előttünk, az határtalanná tágul, és hordozza az életünket. Az egész mindenséget.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

szenteltessék meg a te neved,

jöjjön el a te országod,

legyen meg a te akaratod,

amint a mennyben, úgy a földön is;

mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,

és bocsásd meg vétkeinket,

miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;

és ne vígy minket kísértésbe,

de szabadíts meg a gonosztól;

mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség

mindörökké.

Ámen.

(Máté 6,9-13)

A bejegyzés trackback címe:

https://hollocsillag.blog.hu/api/trackback/id/tr7114793082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.