Böjt - 32. nap.
2019. április 11. írta: hollócsillag

Böjt - 32. nap.

János 17,20-26

2019. április 11.

20 De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; 21 hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. 22 Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: 23 én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. 24 Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. 25 Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. 26 És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük. (János 17,20-26)

Egy csodálatos teológiai fogalom igazolását olvashatjuk ebben a szakaszban. De erről most hallgatok. Mert abban a pillanatban, hogy fogalmakat készítünk az Igéből, már kivettük Krisztus kezéből az eseményeket, és a magunk „teológus” feje szerint kezdtünk működni.

Inkább képzeljük magunk elé Jézust, aki imádkozik. Imádkozik, mert valami még nem teljes ezen a világon. Valaminek még meg kell történnie. Valaminek meg kell történnie, amit nem az ember fog elvégezni, hanem a Teremtő, Mindenható Isten.

Nem minden múlik rajtunk. Csodálkozzunk el, hogy Jézus nem a tanítványaihoz beszél, nem buzdítja őket, nem inti őket, nem tanítja őket, hanem leborul mennyei Atyja előtt, és úgy imádkozik, hogy mi is hallhassuk. Nem csak ők, akiket közvetlenül kiválasztott, hanem mi is, akik az apostolok szavára hisznek Jézusban.

Szükségünk van valamire, amiért Jézus imádkozik, és mennyei Atyját kéri, hogy azt adja meg nekünk. Tehát mi is leborulunk Ővele, és várjuk ezt az ajándékot.

Mert hiszünk Őbenne. Hisszük, hogy minket, egyenként, nevünkön szólított, és most ezek közé, akikről az Ige szól, mi is odatartozunk. Hisszük, hogy név szerint, egyenként értünk is imádkozik Jézus. Hogy megtörténjen, ami még hiányzik az életünkből.

Hogy mindnyájan egyek legyünk.

Hogy amikor mozdulunk, Krisztus mozdulatát lássák bennünk, Isten szeretetét. Amikor barátainkra, testvéreinkre tekintünk, az ő mozdulataikban azt a Krisztust vegyük észre, aki bennünk is cselekszik.

De ne csak a cselekedeteinkről ismerjék fel Krisztust, hanem az Ő jelenlétének békességet, biztonságot adó ereje is sugározzon életünkből. Hogy elhiggye a világ, hogy ilyesmi létezik. Hogy ők is érezzék, Isten Országának mindent átható erejét, Isten szeretetét. Krisztus dicsőségét.

Felfoghatatlan szinte a számunkra, hogy milyen ajándékot kér nekünk Urunk. „Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam

Dicsőséget kaptunk. Az Isten embereinek dicsőségét. Az Ő nevében élhetünk, cselekedhetünk, az Ő nevében halhatunk meg.

És az Ő nevében támadunk fel, és látni fogjuk azt a mennyei dicsőséget, ahol most van Urunk.

Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt.

Nem néhány kevés kiváltságosnak adatik ez, hanem mindazoknak, akik hisznek az apostolok bizonyságtételében. Akik hisznek abban a Jézusban, akiről a Szentírásban olvashatunk. Mennyei ajándékok, mennyei dicsőség, felfoghatatlan öröm.

„Azt akarom” – mondja Jézus. Bolond, aki Jézusnál kizárólag az engedelmességet, a szelídséget, a behódolást, az akaratgyengeséget veszi észre. Jézusnak kemény akarata van. Még az Atyával beszélgetve sem mondja azt, hogy „szeretném, ha ezek az emberek üdvözülnének, mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd… akár a pokolba is küldheted őket.” Nem, amikor róla van szó, akkor kész a kárhozat mélységeit is vállalni. De amikor rólunk, akiket az Atya neki adott, akkor hatalommal, erővel, akarattal védi a mi érdekünket. Akkor az Ő akarata számít. Az Ő akarata kér, és érvényesíti az Atyánál azt a kegyelmet, amit vérével, hűségével kiérdemelt nekünk.

Ha pedig Ő ezt ilyen határozottan kéri és akarja, akkor nekünk sincs jogunk könnyelműen lemondani róla. Mi is szeretnénk elfogadni ezt az ajándékot, és látni az Ő dicsőségét, ott lenni Vele, ahol most van.

Urunk, készíts minket, tisztíts meg minket erre a találkozásra!

A bejegyzés trackback címe:

https://hollocsillag.blog.hu/api/trackback/id/tr7814757623
Nincsenek hozzászólások.