Böjt - 30. nap.
2019. április 09. írta: hollócsillag

Böjt - 30. nap.

János 17,1-5

2019. április 9.

1 Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, 2 mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. 3 Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. 4 Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: 5 és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett. (János 17,1-5)

Néhány bibliatudós azt mondja, János nem szó szerint jegyezte le Jézus szavait, hanem maga talált ki beszédeket, és azokkal magyarázta el a Jézusról magában őrzött képet. Gyorsan le is vonják a következtetést, hogy János evangéliuma ezek szerint nem hiteles, nem nagyon kell hinni neki.

Nekem is van egy olyan érzésem, mintha Jézus nem mondott volna ilyen hosszú körmondatokat abban a sötét órában. „Tekintetét az égre emelte”, aztán a tanítványok teljes értetlenségével körülvéve felsóhajtott: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged.”

Talán ennyit mondhatott, megragadó szimmetriával, és ez az ünnepélyes mondat ott csenghetett János fülében évtizedeken át, mígnem egyszer leült, hogy megírja evangéliumát.

János mégsem írhatta volna le pontosabban, ami abban a pillanatban történt. Mert az embernek nem csak a szavai beszélnek, hanem egész lénye. Jézus Krisztus egész isteni lénye szólalt meg, amikor imádságában az Atyát megszólította. Ennek volt szemtanúja János.

Az évek során sokszor emelte ő is tekintetét az ég felé, és mondta Urunkkal együtt a Tőle tanult imádságot: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod… Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.”

Mi a Fiú Isten dicsősége? Az Ő országa, amiért imádkozunk, hogy jöjjön el, amint a mennyben, úgy itt a földön is. Az Ő dicsősége az, hogy hatalma van fölöttünk, akiket az Atya neki adott. Hatalma van meggyógyítani minket, hatalma van békességet adni nekünk, hatalma van letörölni szemünkről a könnyet, hatalma van eltörölni a fájdalmat és a rettegést. Hatalma van örök életet adni nekünk.

És ez a hatalom már azelőtt az Övé volt, mielőtt a világ lett volna. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. (Kol 1,16-17)

Ő „Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel” (Fil 2,6), hanem, ahogy főpapi imádságában mondja: „megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem” (4).

Krisztust követni, azaz elvégezni azt a munkát, amit az Atya ránk bízott, ez életünk értelme. Néha nem tűnik dicsőségesnek. Krisztus sem csak azt nevezi dicsőségnek, hogy a mennyei Atyja jobbjára ült, hanem azt, hogy hűségesen elvégzi azt a munkát, amit Atyja rábízott, hogy vállalja a keresztet. A kereszt dicsősége nem a látványa, nem is az, hogy hagyta magát megkínozni és megölni, hanem az, hogy felajánlott életével újjászült minket. Ahogy a kenyeret az ünnepi asztalnál, úgy osztotta szét önmagát közöttünk, hogy nekünk életünk legyen.

A Fiú dicsőségéhez tartozik, hogy Ő Megváltó, megváltott, megszabadított minket. Hogy most, amikor a mennyei Atyja jobbján ül, és Övé minden hatalom mennyen és földön, akkor semmi el ne választhasson minket Tőle.

Mennyei Atyánk! Dicsőíts meg minket azzal a dicsőséggel, amire teljesen méltatlanok vagyunk, amiről álmodni sem mernénk, de szent Fiad nekünk ajándékozta. Add, hogy hűségesek legyünk ehhez a híváshoz, az Ő szent nevéhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://hollocsillag.blog.hu/api/trackback/id/tr9714749947
Nincsenek hozzászólások.