Böjt - 28. nap.
2019. április 06. írta: hollócsillag

Böjt - 28. nap.

János 16,16-23a

2019. április 6.

16 Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem. 17 A tanítványai közül némelyek ezt kérdezték egymástól: Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához? 18 Ezt kérdezgették: Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél. 19 Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? 20 Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. 21 Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. 22 Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: 23 és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit. (János 16,16-23a)

Tegnap vendégünk volt a gyülekezeti kórus egy próbára. Körbeültük a kerek asztalt a nappaliban, és gyakoroltuk: „Nézz Golgotára fel, nézz Golgotára fel! Ott függ a keresztfán haláltusában Jézus…”

Régóta készültem erre az alkalomra, hogy Jézus nevében együtt leszünk, és „házavatót” tartunk. Boldog voltam, és Urunk szavára gondoltam: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). Érezhetően velünk volt. Ő is ott ült az asztalnál, és velünk együtt énekelt.

Néztem fel a Golgotára, megrendülve, mert az én bűneim miatt, az én bűneim átkát hordozva meghalt ott Valaki, és közben nem tudtam elrejteni örömömet, hogy ez a Valaki feltámadt, él, és most velünk van.

Lehet egyszerre sírni és mosolyogni?

Az öröm, a boldogság győzött. „Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.

Igen, ilyen érzés volt. A szülés, a fájdalmas órák a legfontosabbak, ezek hozzák világra az új életet. De mégsem a fájdalmat ünnepeljük minden születésnapon, hanem az örömöt, hogy azóta együtt lehetünk, hogy ajándékká lehetünk egymás számára.

 

És ez a szomorúságunk időről időre mind a mai napig megismétlődik. Krisztus keresztje ma is élő realitás minden hívő ember életében. Vannak időszakok, amikor úgy érezzük, Mesterünk ismeretlen helyre ment, elhagyott minket. Amikor olyan érzés, mintha Jézus megint meghalt volna, vagy egyenesen Isten halt volna meg a számunkra. És ilyenkor gyötrődünk, mint szülő asszony, és hiába kérdezünk, nincs aki válaszoljon. A világ pedig örül: „Látod, megmondtam!”

De eljön a kegyelem ideje, az üdvösség napja, és akkor eltűnnek hirtelen a kérdések. A feltámadott Jézus Krisztus jelenléte rövidre zár minden teológiai tépelődést, gondolkodást. „Most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2) – mondja Pál apostol. És ő tudja, mert ő találkozott a damaszkuszi úton azzal a Jézussal, aki velünk is olyan sokszor érezteti jelenlétét.

Ő a mi egyetlen örömünk.

Jöjj, Urunk, Jézus!

A bejegyzés trackback címe:

https://hollocsillag.blog.hu/api/trackback/id/tr6914742919
Nincsenek hozzászólások.