Böjt - 24. nap.
2019. április 02. írta: hollócsillag

Böjt - 24. nap.

János 15,18-27

2019. április 2.

18 Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. 19 Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. 20 Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. 21 De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem. 22 Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük. Most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is. 25 De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: „Ok nélkül gyűlölnek engem.” 26 Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam; 27 de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok. (János 15,18-27)

Gyűlölhetnek-e valakit ok nélkül?

Újból és újból visszatérő kérdés. Sok hívő ember váltig meg van győződve róla, hogy a hit egyben valamiféle „jóság” is, ami kellemessé teszi az embert környezetében, és ezért soha többet gyűlöletet nem kaphat. Sok hívő ember meg van győződve róla, hogy aki szenved, az Isten átkát hordja magán, és azt a konkrét bűneiért kapta. És ameddig meg nem vallja vétkeit, meg nem tér, addig átok alatt fog maradni és szenvedni fog. A hívő ember meg van győződve róla, hogy addig-addig kell megalázkodnia, bocsánatot kérnie, míg a másik abbahagyja az agressziót, a gyűlölködést. Ha pedig valakit gyűlölnek, úgy hiszi, hogy azért, mert túl büszke, beképzelt, nagyképű volt, nem volt elég alázatos, hogy „békességet teremtsen” a másikkal.

Kezünkben van már Jób könyve, és szemünk előtt áll Jézus példája is, ezek az emberek mégis hisznek ilyesmiben. Sőt, ha Jób példáját hozzuk fel, azt mondják, önigazultságunkkal takarózunk, és még nagyobb vehemenciával kezdik követelni, hogy fogadjuk el a „kritikát”. Ha netán Jézus példáját említjük, mindjárt istenkáromlók is leszünk a szemükben: Jézus tökéletes volt, te pedig egy nyomorult, bűnös ember vagy! Hogy mered magadat összehasonlítani Istennel? Térj meg, és fogadd el a kritikámat!

Nyomorúságos a szenvedő emberek sorsa az ilyen gyülekezetekben, ahol ilyen vigasztalók érkeznek hozzá. Különösen nyomorúságos azoknak a testvéreknek a sorsa ilyen helyeken, akik Krisztusért szenvednek.

Mert ma is van ilyen.

Ma is létezik a világnak ez a fajta támadása, ami kifejezetten Krisztus miatt van. Ha pedig hűségesen követjük Urunkat, akkor pontosan olyan jellegű támadásokat fogunk kapni. Nem nagyképűség ez, nem kivagyiság. Erről éppen a mai igeszakaszunk beszél. Hogy legyen bátorságunk tükörbe nézni, és megvallani magunknak is: igaz ügyért üldöznek minket. Nem vétkeink miatt, nem azért, mert valamit rosszul csináltunk. Nem azért, mert hallgatni kellett volna Krisztusról, és meghunyászkodni, és csatlakozni a többiek durvaságaihoz. Azért üldöznek, azért gyűlöltek meg, mert Krisztus parancsát cselekedtük, mert Őt szeretjük.

Fontoljuk meg, hátha a mellettünk szenvedő ember is így jutott oda, ahol most van? Hátha nem kell irtóznunk tőle, mint leprástól, mert történetesen egészen tiszta és igaz ember? Nem, nem azt állítom, hogy soha semmiféle hibát nem követett el, és már azonnal a mennybe mehetne. De durva leegyszerűsítésnek tartom azt, hogy mindenkit egyforma bűnösnek kiáltunk ki, és részvétlenül rugdossuk őket, hogy térjenek meg szenvedésükből.

Az igazság, amiről beszélek, maga Jézus Krisztus jelenléte az emberben. Szent Lelke által. A Szentlélek ereje, cselekedetei az ember életében. Úgy, hogy közben az ember is szívvel-lélekkel teszi, amire a Lélek kéri. A jóság ugyanúgy az emberé is, mint a Szentléleké. És amikor ezért ítélik el az embert, az tulajdonképpen az egyetlen megbocsáthatatlan bűn, a Szentlélek káromlás. Ha hívő ember a világgal együtt ítéli el az ilyen embert, az is a Szentlélek káromlás bűnébe esik.

Mert nem evangelizálnia, nem térítenie, nem gyötörnie kellene azt az embert, hanem felismerni szenvedésében is élete bizonyságtételét, Isten jelenlétét és szeretetét. Krisztus jelenlétét.

Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is – mondja Jézus.

Aki gyűlöli azt a Krisztust, aki a hívő emberben „nem keresztyén módon” cselekedett, az Istent is gyűlöli.

Ne legyünk vak térítők, akik nem is észlelik maguk körül a világot, hanem csak „mondják az evangéliumot”, boldog-boldogtalannak. A hívő embernek látnia is kell, felismerni, érezni a másik ember őszinteségét, hitét, Krisztushoz való ragaszkodását. És melléállni, közösséget vállalni vele, ahogy Krisztus odaáll mindenki mellé, aki az Ő ügyéért szenved ezen a világon.

A bejegyzés trackback címe:

https://hollocsillag.blog.hu/api/trackback/id/tr2414733211
Nincsenek hozzászólások.