Segítség! Megevangelizáltak!
2019. április 01. írta: hollócsillag

Segítség! Megevangelizáltak!

Mit csinálnak a reformátusok? - 4. rész

Kedves Vendégem!

Talán már vetted is a bátorságot, és szóba elegyedtél református emberekkel. És, talán előfordult már az is, hogy valaki, aki mindent tud, aki biztonsággal mozog egy gyülekezetben, és talán vezéregyéniségnek is látszik, meghívott egy "evangelizációra".

A hideg is kiráz ettől a szótól... Polimerizáció, galvanizáció... evangelizáció. Fogják az alanyt, alávetik valamiféle átalakító eljárásnak, és a végén olyan alakja, olyan összetétele lesz, amilyet a vállalatvezetés és a mérnökcsapat megálmodott.

Hát nem! Tradíció ide vagy oda, ez a szó maga a tévedés. Tiszta református hitvallásaink szerint márpedig evangelizációnak nem is volna szabad léteznie! Akkor sem, ha ott az Ige, hogy "tegyetek tanítványokká minden népet".

Evangéliumhirdetésnek igen, evangelizációnak nem.

Mi a különbség?

A szó az "evangélium" szóból származik, ami egyszerűen jó hírt jelent. A jó hírt pedig az evangelizátorok igen egyszerűen fogják fel: Úgy magyarázzák, hogy Jézus Krisztus, amikor meghalt a kereszten, ez az Atya Istennek fizetett bírság volt, annak az embernek a bűnéért is, akinek ezt az üzenetet hirdetik. Ez egyszer megtörtént, és azóta van ez az elv, hogy minden bűnt megbocsáthat az egyház, mert az egyháznak az a dolga, hogy erről mindenkit meggyőzzön.

Az üzenet általában úgy kezdődik, hogy az evangelizátor mindenféle retorikai csavarokkal eléri, hogy a hallgatóság megrendüljön, felismerje saját elkövetett bűneit, ezek óriási súllyal szakadnak rá. És amikor már csak vergődni tud, közlik vele ezt az elvet, hogy Krisztus haláláért cserébe Isten megbocsát neki ezért a sok szörnyűségért. Katartikus élmény lehet.

Neki cserébe csak "Krisztus mellett kell döntenie". Azaz, tenni mindent, amit a prédikáció a jövőben kérni fog, és még azt is, amit a lelkész kér tőle az egyház javára. Cserébe a lelkész ígéri, hogy igyekszik a Biblia elvárásai alapján összeállítani a követelményeket. Azaz, a teljes önfeláldozás lesz a vége. Teljes alárendelődés a lelkész akaratának.

Mivel az átélt sokkhatás miatt ügyfelünk azt sem tudja, fiú-e vagy lány, egészen könnyen tesz ilyenkor mindenféle fogadalmakat. Amit aztán, mivel Isten színe előtt tett fogadalom volt, igyekszik élete végéig hűségesen megtartani.

Azt mondják neki, hogy Krisztusnak engedelmeskedik. De mégiscsak a lelkész szónoki hatása bírta rá az ügyfelet a döntésre, és mégiscsak a lelkész kéréseit teljesíti.

Ezt rejti magában az "evangelizáció", amelyik váltig meg van győződve róla, hogy minden erővel, technikával be kell hálózni a pogányokat, meg kell törni őket, és oda kell láncolni az egyházhoz, örök engedelmességre. Kész szekta.

Na de, most komolyan, mi a baj ezzel?

Jézus Krisztus valóban meghalt a kereszten. Valóban ő volt az összes áldozati bárány közül az egyetlen valódi. Valóban a mi bűneink büntetését hordozta, azokét, akik vállalják, hogy Uruknak vallják Őt. Valóban tenni kell az Ő parancsolatait, és azok ráadásul korlátlan önfeláldozással járnak. Valóban az egyház képezi az Isten Országa földi árnyékképét, ahol az ember megéli Istenhez és Krisztushoz tartozását. Valóban hallgatjuk a prédikáció szavát, és tesszük, ami benne van. Valóban teszünk az egyházért, és hűséget is esküszünk, nem csak Jézus Krisztusnak, hanem a látható egyháznak is. Erről szól a konfirmáció.

A különbség az, hogy nem rajtunk múlik. Ha pedig nem rajtunk múlik, akkor a lelkésznek sem kell gyomorba evangelizálnia, hogy kicsikarja belőlünk a döntést.

Ha jól csinálják, a lelkész beszél - nem "evangelizál", hanem evangéliumot hirdet - és ha jól csinálja, a hallgatók nem az ő emberi szavaira, hatására fognak reagálni, hanem Jézus Krisztus személyesen jelenik meg a Szent Lelke által. A prédikáció csak jelképe, csak utalás az élő, jelenlévő Istenre. Az előző változatban nem az élő Istent hirdetik, hanem egy elvet, amit korlátlanul lehet alkalmazni minden emberre, akiket korábban a minden emberre ható pszichológiai módszerekkel puhítottak meg. Itt, tilos a lelkésznek saját akaratát ráerőltetni a hallgatóságra. Kizárólag a Biblia Igéjét magyarázhatja, és annak önmagától van akarata.

Ezért nem retorikai hatás miatt ébrednek bennünk érzések, indulatok, gondolatok. Ezért nem is öntudatlan, eksztatikus, vagy valamiféle felfokozott állapotban hozunk döntést, hanem józanul ismerjük fel helyzetünket. Tudatára ébredünk, hogy Isten már születésünk előtt kiválasztott minket magának, és mostanáig kísért, egész életünkben. Hogy nem mi döntünk mellette, hanem Ő döntött mellettünk, amikor mi még nem tudtunk róla. Egyetlen lelkész sem tud erről meggyőzni, ezt maga a Szentlélek jelenti ki nekünk, személyesen. Miközben a lelkész jó esetben okos és igaz dolgokat mond el emberi nyelven. Ha nem beszélne jól, ha nem volna hiteles, akkor úgy kellene Istennek hűséget esküdnünk, hogy a gyülekezetünket még nem találtuk meg. Ez eléggé árvaság volna.

A jó evangéliumhirdetés közben érezzük, hogy lekerülnek a vállunkról terhek, gyógyulunk, vigasztalódunk, visszanyerjük életkedvünket, életcélunkat, de mindenesetre Isten jelenlétébe kerülünk. Érezzük Jézus Krisztus Megváltó cselekvését.

És, persze szóba kerülnek bűneink is, de nem azért, hogy életünk romjai alatt esküdözéseinkből kislapátot formáljunk, és azzal próbáljuk kikaparni magunkat a világosságra. Egy valódi evangéliumhirdetésnél azt, ami ránk nehezedett már csak távozóban észleljük, miközben mi már megszabadultunk a terhektől. Jézus maga szól hozzánk: "Kelj fel, és járj!" - és mi olyan állapotba kerülünk, ahol már csak arról szólhatunk, hogy volt idő, amikor nem tudtunk járni.

Elismerni a bűneimet, újra és újra összetörni a lelkész vasvesszője alatt, aztán tőle fogadni a "kegyelmet", hogy mára abbahagyta a szapulást - ezt nem akarjuk.

Felismerni, hogy megszabadultam valami rettenetes állapotból, megtudni, hogy ez Jézus Krisztus jelenléte, feltámadása ereje miatt történt, és örömmel hozzákötni az életemet, hogy ezentúl ez rendszeresen történjen az én életemben is, és rajtam keresztül másokéban is - ezt szeretnénk.

De ezt nem csak egyszer szeretnénk életünkben átélni, hanem rendszeresen, míg tökéletes nem lesz az életünk, halál utáni, örök boldogság.

Aztán persze, jártam már olyan alkalmon, aminek "evangelizáció" volt a neve, de szinte földöntúli erővel és szépséggel szólalt meg Isten a prédikációban. A félreérthetően kijelölt kereteket is meg lehet tölteni jó tartalommal.

A bejegyzés trackback címe:

https://hollocsillag.blog.hu/api/trackback/id/tr8314732745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.