Böjt - 23. nap.
2019. április 01. írta: hollócsillag

Böjt - 23. nap.

János 15,9-17

2019. április 1.

9 Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben! 10 Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. 11 Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen. 12 Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. 13 Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. 14 Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. 15 Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. 16 Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. 17 Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást. (János 15,9-17)

Jézus megajándékoz szeretetével. Nem mi érdemeljük ki, hanem Ő választ ki minket a nagy, arctalan, névtelen tömegből. Nevünkön szólít. Nem azt mondja: „Szolgám!” – mert a szolga nem érzi, nem érti, mit tesz az ura. Ilyen szolgák vagyunk legtöbbször ebben a világban. Látjuk főnökeinket, és csak annyit értünk meg belőlük, amennyi a mi érdekeinket támogatja vagy sérti.

Urunk megszólít, és azt mondja: barátom. Van egy magyar szó: „Szeretteim!” Jézus szerettei vagyunk. Ő megajándékozott szeretetével, és beavatott titkaiba. Megismertette velünk hivatását: földbe vetett búzaszemnek kell lennie közöttünk.

A napokban levendulahajtásokat próbáltam dugványozni. Egy idős barátunk mondta, hogy ők ezt úgy szokták, hogy hosszában kettéhasítják a szárat, és közé egy búzaszemet tesznek. A búzaszem, ahogy elkezd csírázni, a levendulának is erőt ad ahhoz, hogy gyökeret eresszen.

Ilyen Urunk szeretete irántunk. De ha mi nem vesszük át tőle az ajándékot, a szeretetet, amit élete árán nekünk ad, akkor elhalunk, mint a levágott, magára hagyott hajtás. Parancsolatot ad nekünk Urunk.

Éppen úgy, ahogy egy szolgának parancsolatot adnak, és az köteles végrehajtani. De ez egészen más. Mert ha mi Urunk parancsolatát megtesszük, akkor teljes lesz a mi örömünk is. Az Ő öröme is azzal lett teljessé, hogy mennyei Atyja parancsolatait maradéktalanul betöltötte, és életet ajándékozhatott szeretteinek, nekünk. A mi örömünk is így lehet teljessé, ha mi is életünket adjuk azokért, akiket szeretünk. Akiket Urunk megszólított, és szeretteinek nevezett.

Ha nem volna parancsolatunk, akkor látszat szerint ítélnénk meg egymást, és látszat szerint rengeteg gonoszságot, megbocsáthatatlan bűnt követünk el. Ha nem volna parancsolatunk, akkor eltávolodnánk egymástól, és csak az idegen emberek ismeretségét keresnénk, újból és újból, és azt hazudnánk magunknak, hogy ilyen ez a világ, az emberek megbízhatatlanok, és újra kell kezdenünk az életünket, tiszta lappal.

De nem kezdhetjük újra tiszta lappal. Szeretnünk kell egymást. Azután is, hogy barátaink, testvéreink ártottak nekünk. Úgy szeretni egymást, ahogy Urunk szeretett minket. Hogy soha, szívünk utolsó dobbanásáig se mondunk le egymásról, az egymással való tiszta, őszinte közösségről.

Ez az egyetlen parancsolat. És ha ezt tesszük, Atyánk minket is szeretni fog, ahogy Egyszülött Fiát szerette, és megadja az erőt. Megadja, amit kérünk ehhez. Életre kelt, újra és újra, mosolyt, örömöt ad nekünk olyankor is, amikor csak sírni volna okunk. Akkor élő vízzé válik Igéje közöttünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://hollocsillag.blog.hu/api/trackback/id/tr8714731245
Nincsenek hozzászólások.