Vasárnapi igehirdetés
2019. február 12. írta: hollócsillag

Vasárnapi igehirdetés

Vasárnap ezt az igehirdetést hallgattuk Balatonalmádiban.

Az ember úgy van összerakva, hogy legbelül érzi, hogy kivel beszél, kinek a hangját hallja. Más színe van a "sarki fűszeresnek", más a barátnőnek, akivel pletykálni szoktunk, más a főnöknek, és más a gyerekeimnek. Vannak olyan színek, arany, ezüst, amit olyankor érzünk, amikor a számunkra különleges emberekkel beszélünk. Édesanyánkkal, édesapánkkal, hadd mondjam így, ilyen szép szóval, hitvestársunkkal.

Van színe annak is, amikor az Úr hangját hallja az ember. Felismerhető, semmivel össze nem téveszthető színe. Beszél az ember is, ott a szószéken, mint virág a réten. És megszólal az Úr is. A Világosság. A Nappal maga.

És akkor olyasmit mer mondani egy halandó ember, amit nem volna szabad. Amit egyetlen módszertan sem tud hová tenni. Csak úgy, bele a közönségesbe. Minden ok nélkül, minden cél nélkül. Az Úr szólt, és egy ember elmondja. Tűnődik még egy ideig rajta, hogy szabad-e ezt? Értelmes dolog-e? Alátámasztja-e valami észszerűség? Kibírja a gyülekezet? Jóel könyvéből, csak úgy? Éppen most? Mit akarok elérni vele? Nem. Semmi emberi szándék. Hirdesd az Úr ítéletét, mert közel van. Milyen közel? Most hirdesd! - Igen, Uram!

Bár tudnánk hallani! Bár tudnánk úgy hallani, hogy mi sem keresünk érveket, ellenvetéseket, nem mérjük be valamiféle módszer szerint, hogy szabályos volt-e, mint prédikáció. A szakemberek különösen is, akik sokat tudnak a témáról. Akiket nagy tudásuk már elszakít Isten közvetlen kijelentésétől. Csak úgy, elfogadni az egészet. Vakmerőn.

Hallani, az Úr hangját, amikor éppen az ítélettől való félelmünkben megsüketültünk... Túlhallani az ítéleten, egészen Krisztusig. Akinek tekintete olyan, mint amikor a nap teljes erejéből fénylik. Túllátni, túlhallani, mert Ő teszi ránk a kezét, és talpra állít. Ne félj! - És tenni a kötelességünket. Ebben az új perspektívában.

Ha ilyen súlyos üzenetet kaptunk, egyenesen az Úrtól, nem kellene újragondolni az életünket? Mától mit csináljak másképp?

Ilyen volt.

Ki menekülhet meg? - Az Úr napja és a megmenekülés (Steinbach József, 2019.02.10, Balatonalmádi)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hollocsillag.blog.hu/api/trackback/id/tr314621702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.